Quellona Tarde története

É

lt hajdanán a Luvlingen nevezetű luvaith városban egy fiatalember, akit Quellona Tardénak hívtak. Szép volt, igencsak gazdag és bizony nagyra tartotta magát. Ha végigment az utcán, a luvlingeni lányok mind az ablakhoz futottak, de ő egyiküket sem találta elég szépnek. Vagy, ha valamelyik mégis megtetszett neki kissé, azt esze ágában sem volt kimutatni, ugyanis attól tartott, hogy túlságosan is megtisztelné vele. Ám gőgje mégiscsak megtört végül a bájos és fiatal Ooanae daan Yorow szépséges voltán. Quellona leereszkedett hozzá, s szerelmét megvallotta néki. Ooanae azt válaszolta, hogy igencsak nagyra értékeli és valóságos megtiszteltetésnek tekinti Tarde úr szavait, de gyermekkora óta unokabátyját, Shaqu`tha dey Braivzát szereti és immáron bizonyos, hogy soha nem is fog mást szeretni.

            Eme váratlan, jeges viharral felérő feleletet hallván Quellona úrfi bőszen elrohant.

            Nem sokkal később, a Vizek Nászának Holdja második harmadának kezdetén, Luvlingen szinte mindenik polgára a Deresszemöldökű Treyan-Lar templomába igyekezett, hogy részt vegyen a Minden Tengerek Ura papjainak könyörgésében, az olvadás kezdetén. Quellona Tarde a tömegben megpillantotta dey Braivzát, unokahúgával a karján. Quellona szemébe húzta a felleghajtóját és utánuk eredt.

M

iután megérkeztenek a templomba, ahol senki sem rejtheti orcáját a csuklyája alá, a szerelmesek könnyedén észrevehették volna, hogy Quellona követi őket, ám az érzelmeikkel voltak sokkal inkább elfoglalva és jóllehet sokkal többet gondoltak egymásra, mint a közelgő szertartásra.

            Quellona pediglen leült mögöttük egy padra. Egész beszélgetésüket kihallgatta és ez csak fokozta dühét, vörös fátylat vonva szeme elé. Ezenközben a Minden Tengerek Urának legmagasabb rangú helyi papja megkezdte a szertartást, mely az isten jóságát s áldását van hivatva megnyerni a város hajóinak s a következő harmadban egybekelő pároknak. A hosszú és díszes teir-drn`ch végeztével előlépett egy kék selyembe öltözött papnő, s csengő hangon sorolni kezdte a házasulandók neveit, amint alább következik:

            – Azért vagyok itt, hogy kihirdessem Yomae Sampo és Mehow Gorva házasságát! Tiltakozik-é bárki is ez ellen a frigy ellen?

            – Azért vagyok itt, hogy kihirdessem Boy`avya Drc`˙ és Qe-Shallior házasságát! Tiltakozik-é bárki is ez ellen a frigy ellen?

            Szavai visszhangozva keringtek a hatalmas kupola alatt. Az ôsi formulákat az összesereglett emberek áhítatos tisztelettel figyelték.

            – Azért vagyok itt, hogy kihirdessem Goma Xassoli és Yor`l-och Aigra-Wachos házasságát! Vajon tiltakozik-é bárki is ez ellen a frigy ellen?

            A kék színű kristálylapokon át beáradó fényben a templom belseje hatalmas akváriumnak tetszett. Suhogva érkeztek a sirályok, hogy elvigyék Treyan-Lar színe elé a párok fogadalmaival teleírt tekercseket.

            – Azért vagyok itt, hogy kihirdessem Ooanae daan Yorow és Shaqu`tha dey Braivza házasságát! Van-é valaki, aki tiltakozik ez ellen a frigy ellen?

            – Én tiltakozom! – kiáltá Quellona Tarde, s felindulásában húsz tőrdöfést ejtett a szerelmeseken. Le akarták fogni, de tovább döfködött könnyebb-súlyosabb sebeket okozván, elhagyta a templomot, el a várost is és a messzi Pagothba menekült.

T

ardét elkényeztette a gazdagság, gőgös is volt, de a szíve bizony érzékeny maradt. Gyötrő lelkiismeret-furdalás volt a bűnhődése, és Quellona városról városra vonszolta szánalmas életét. Szüléi aztán nagy nehézségek árán – úgy nyolc év alatt – elsimították az ügyét, s a fiú végre visszatérhetett Luvlingenbe, de ez már nem volt a régi, ragyogóan boldog, sikereire büszke Quellona Tarde. Olyannyira megváltozott, hogy még a dajkája sem ismerte meg.

            Quellona, mihelyt megérkezett, Ooanae sírja felől tudakozódott. Azt a választ kapta, hogy unokabátyjával együtt Treyan-Lar templomában helyezték el síremlékét, nem messze attól a helytől, ahol meggyilkolta őket. Quellona egész testében remegve elment a templomba, s amikor az emlékoszlophoz ért, reáborult és forró könnyeket ontott.

            De bármilyen nagy volt is a szerencsétlen gyilkos bánata, úgy érezte, megkönnyebbül a sírástól. Ezért odaadta pénzeszacskóját a shaloirnak, aki a szentély rendjéért volt felelős, és engedélyt kért tőle, hogy bármikor bemehessen, amikor csak akar. Olyannyira, hogy végül már minden este fölkereste az emlékoszlopot, és a shaloir, aki egészen megszokta a jelenlétét, már nem is igen ügyelt rá.

            Tarde egy álmatlan éjszaka utáni este elaludt a síremlék mellett, s midőn felébredt, a templomot zárva találta! Könnyedén rászánta magát, hogy ott töltse el az éjt, mivel szívesen táplálta ennen bánatát és fokozta saját búskomorságát. Hallotta, hogy a jeltoronyban az őrség sorban elgongatja[1] az órákat, s mindeniknél azt kívánta, bárha a halálé volna. Minő vakmerőség Kronna-Lâth kegyelmét kísérteni...

            A hajnal második óráját gongatták. Ekkor kinyílt a templom egyik oldalajtaja, mely mögül a teir-drn`ch megtartására szoktak megjelenni a papok. Kilépett a shaloir, egyik kezében lámpás, a másikban griex-farkból való söprű. De ez a shaloir egy csontváz volt! Némi bőr látszott az arcán, és a vörösen izzó szeme mintha csak mélyen ült volna gödrében, ám a csontjaira tapadt díszes kötés eléggé megmutatta, hogy immáron nincs hús rajta sehol.

            A rémes jelenés letette lámpását a főoltárra, felizzította a templom parázsgömbjeit, aztán nekilátott, hogy kiseperjen. Többször is elhaladt Quellona mellett, de úgy látszott, nem is veszi észre őt.

            Aztán visszament az említett ajtóhoz és belekezdett egy himnuszba, melyet a Vizek Nászának Havában szoktak sűrűn dalolni. Csontot, velőt dermesztő hangja volt...

            Ekkor sóhajszerű szél keletkezett a semmiből, s a holtak emlékoszlopai – a weir-derchek – közt köd kezdett kavarogni, s hirtelen megjelentek az elholtak selyemlepleikben, s elkezdték litániájukat mélabús hangon.

            Miután így zsolozsmáztak egy darabig, az egyikük, akin igen díszes, igazgyöngyökkel ékített stóla volt, odalépett az oltárhoz és messzezengô hangon megszólalt:

            – Azért vagyok itt, hogy kihirdessem Oonae daan Yorow és Shaqu`tha dey Braivza házasságát! Tiltakozik-é valaki itt eme frigy ellen? Tiltakozol-é ellene, te ymaat-spahissen[2] Quellona Tarde?

            Quellona holttestére reggelre kelve találtak. Mintegy húsz tőrdöfés nyomát számolták meg a csuromvizes tetemén. Néhány sirálytollat és hínárfoszlányt leltek még mellette. Testét átadták családjának.

A

történetet nagyrészt szemtanúk beszámolói alapján állítottam össze. A legkényesebb rész azon utcakölyök elmondásán alapul, aki ama végső éjen beszökött aludni a templomba. Mikor a szellem-papnő feltette a kérdéseit, a suhanc az egyszerűbb megoldást választotta: elájult. Végül is, nem tudom hibáztatni érte. Amit ott látott, bizonyosan nem kitaláció, hiszen még évek múlva is dadogni kezdett, amikor erről faggattam. S egyéb okaim is vannak, hogy a történet valódiságában ne kételkedjek.

            A teljes igazságot nem sikerült kiderítenem, Quellona szüleinek legnagyobb bánatára – bár úgy vélem, nem is igazán vágytak rá, hogy részletesebben megismerjék fiuk utolsó éjszakájának történetét. Nekem magamnak több sejtésem volt, de jobbnak láttam, ha nem húzok ujjat sem a Deresszemöldökűnek is hívott Tenlar, sem a Nagytekintélyű Grwath-Merwth eföldi (s nemkülönben a másvilági) szolgáival.

            Hát így végzôdött egy az elsô hm... kutatásaim közül. Egyik lényeges tanulsága az volt, hogy az embereknek nem kell többet megtudniuk, mint amennyinek az elviselésére képesek. Lám, a Tarde család is jobbnak látta belenyugodni a történtekbe, s ki vagyok én, hogy ennek ellene tegyek? Nos, mindenesetre megszámlálhatatlan tapasztalattal lettem gazdagabb.

---

[1] Luvina nagyvárosaiban az éjszaka és a nappal óráinak múlását gongszóval jelzik.

[2] örökre elátkozott - nagyon ritka átokformula