H'Namirten Deen Laar sóvárgása
Fenyér... a csodák
birodalma.
|
Az eleven mágia földje.
Szépségei
lélegzetelállítóak.
Szavakba jószerivel nem
foglalhatók.
Fenyér...
Ízlelgetem e szót. Örök – s
úgy sejtem: megválaszolhatatlan – kérdés számomra, vajh hogyan, miképpen volna
lehetséges szavakkal visszaadni mindazon élményeket, melyeket eme –
avatatlanok számára – Tiltott Vidék rejt magában?
Lelkem beleborzong a visszaemlékezésbe is...
Eljutni oda,
Ahol-A-Gondolatok-Megvalósulnak... Minő valós ábrándkép ez! Ez a nyelv
szegényes, hogysem pontosan kifejezhetnők vele Fenyér csodáit. Csupán a
sóvárgás... Lelkem sóhajtási, melyek a Tisztító Bánat Tavának partjait
felidézve törnek fel belőlem, csak ezek képesek némiképp felcsillantani azokat
a fényeket és emlékeket, melyek után oly elmondhatatlanul vágyakozom.
Álmaimban gyakorta
felsejlik a Mh’rra-ŷnee hófödte csúcsa, s látni vélem a körülötte állandóan
villódzó fényeket is. Hallani vélem az Awr és az Aŷr bömbölését, amint
kétezer méteres magasságból lezúdulnak a Quissae-Masphah-tóba. A tengerszemet
körülölelő sziklák időtlen idők óta állják ezen ostromot, lényegében mit sem
változva. Jóllehet éleiket rég simára koptatta az óriásfolyamok örvénylő vize
– mint gondos ékszerész, csillogóvá fényesítette a kövekben meghúzódó
teléreket és drágaköveket –, Xellabron szikláit különleges mágikus hatalom
teremtette, s ameddig az létezik, sérthetetlenek.
|
A Marwen-sirályok cikázó röpte és – emberi
fülnek éppoly kellemes, mint amennyire különleges – semmihez nem hasonlító,
dallamos rikoltozása teszi némileg teljesebbé fenyéri emlékeimet.
Mágikus pompa lengi be az
egész vidéket. Az Aŷrawr-vízesésből felszálló párában délibábok keringőznek, a
nap fényében és a holdak ragyogásában egyaránt.
Élet lüktet itt mindenben,
legyen az rügyet fakasztó themabúne-bokor, egy marék csillogó homok a
Liyaujolla-öböl partjáról, csacsogva csörgedező patak Namút völgyében vagy a
sziget alapját képező szikla. Ősi varázs működik ezen a helyen, mely a dolgok
lényegét megértve-érezve ébresztette fel a ragyogni vágyást a lelkes
anyagban. Így ébredt tudatra itt minden, s azóta is leglényegének
kibontakoztatásán fáradozik.
Az Ölszikla a nap, a
holdak, az eső s a szelek erejét felhasználva nyerte el mai alakját, de ez nem
történhetett volna a kő önnön akarata nélkül. Ha megpihenhetek rajta néhanap,
minden fáradtság elszáll tagjaimból, testem megtisztul gyötrelmet okozó
bajaitól. Háborgó lelkembe szinte földöntúli nyugalom költözend, s gondjaimra
megoldást lelhetek itt.
Segít ebben az egész
vidék... T’thaimbúne erdejének fenyői álomba zsongítnak suttogásukkal.
Qýth-Woe öbléből felhallatszik olykor a bálnák dala, melynek fenségességével és
megmagyarázhatatlan szomorúságával jószerivel mi sem versenyezhet. Ez megnyitja
lelkem lezárt kapuit is, s a gondolataim a maguk nyers, csupasz valóságukban
tanulmányozhatók. Nem egy alkalommal jelentett ez végső segedelmet számomra.
Érzéseim háborgására tenger hullámaira ömlő olajként hatnak a Namút-völgy
neszei: apró mókustalpak alatt zizzenő levelek, gzii’gon madarak vidám
csivitelése.
Mint említettem volt, ez a
nyelv nem képes visszaadni a szavak valódi ízét. Ezért kénytelen vagyok –
bármennyire is tiltott ez – jónéhány dolgot a valódi nevén említeni.
Fenyér... a Csodák Birodalma. Gwrŷchyas dâwr Olyúixyas.
Az Eleven Mágia Földje. Qůnâ-jittæas Dohyron Mâssaphmæ.
Szépségei lélegzetelállítóak. Oecíhrennossha xuxabra-gwennoren.
Szavakba jószerivel nem foglalhatók. Kúnnaá lowrataxyol
mi-prídech ohonæleé.
Lelkem vigasztalhatatlan, örökkön visszavágyom. Jwd-gruessuul
mi-xantussule-ionéa, bonhicoláa ístie meneillaá.
Remélem, könnyeim eljutnak a Tisztító Bánat Tavába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése